2014. március 27., csütörtök

Tunika, sál, és végre tavasz!

Még tavaly, illetve részben tavalyelőtt nem bírtam ellenállni az Aldiban kapható gigászi, 40 dkg-os fonalgombolyagoknak, és ahogy az már lenni szokott, majd jó lesz valamire alapon vettem kéket és pinket.
Aztán sokáig nem jöttem rá, hogy mire is lesz jó.

A kékből aztán ez lett:

 A minta egy régebbi Amelie-ben található miniruha néven, de mondjuk én nem vagyok az a miniruhás fajta, szóval én tunikának nevezem és alkalmazom.

A pinkből meg ez:


Minta innen: http://www.ravelry.com/patterns/library/chevron-shawl-4
Mire befejeztem, épp kitavaszodott :)

És végre sokévi várakozás után van magnóliám! Nem az első próbálkozásra, mert az első elszáradt, aztán mégis feléledt, aztán elfagyott végleg. Ültettünk újat, aztán nem virágzott, és az idén végre meglepetésszerűen KETTŐ virág lett rajta! (feel happy xD ). Meg bordó is lesz! Csak az még nem nyílt ki egészen.


Most ennyi újság van, boldog tavaszt mindenkinek!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...